Névadónk

Hosszú és gazdag élete 78 évet ölel fel.

A Pest megyei Albertiben született 1742. április 20-án. Apja, Tessedik Sámuel német anyanyelvű, de szlovákul is tudó evangélikus lelkész volt, édesanyja a pozsonyi származású (német ajkú) Lang Erzsébet. Születése után két évvel az apa a békéscsabai gyülekezetbe került lelkésznek. Majd apja korai halála után az elárvult család Pozsonyba költözött a rokonok és ismerősök közé. A Pozsonyban élő kis család, hogy megélhetési gondokat enyhítsék, kertészkedett is.

„Szüleim már a legzsengébb koromban kerti munkára szoktattak, oly nagy kedvet ébresztettek lelkemben a kertészet és gazdászat iránt, hogy azokat egész életem át sok és fontos teendőim között is nagy szenvedéllyel űztem….”

 

Középiskoláit a pozsonyi evangélikus gimnáziumban végezte. Az ottani evangélikus iskola az ország egyik legkitűnőbb intézménye volt, amelyet a XVIII. század történettudósa, geográfusa, nyelvésze: Bél Mátyás szervezett át. A gimnázium után a magyar nyelv elsajátítása céljából a debreceni református kollégiumban tanult tovább. Kétéves debreceni diákoskodás után a felvidéki városok (Kassa, Eperjes, Lőcse stb.) érintésével gyalog tért vissza Pozsonyba, majd 21 éves korában, 1763-ban a németországi erlangeni evangélikus egyetemre iratkozott be. A teológia mellett tovább bővítette orvosi és természettudományos ismereteit. Az erlangeni tartózkodás egész életre szóló élményanyaggal gazdagította, amire gyakran emlékezett és hivatkozott. Ennek a városnak nagyon fejlett volt az ipara, kereskedelme a magyarországi városokhoz képest. Ez a magyarázata annak, hogy Tessedik az iparosítás egyik hazai előharcosa és oktatásának kezdeményezője lett. Az egyetem elvégzése után útba ejtette az észak-német városokat. Halléban a nagyhírű árvaházat, Jena és Potsdam környékén a csatornarendszereket, a vízszabályozó gátakat, az öntözéses kísérleteket, a lecsapolási munkálatokat, a homokra telepített erdős ligeteket, a homokmegkötést, a mezőgazdasági ipart, a közoktatás fejlett intézményeit, és az oktatás tartalmi vonatkozásait tanulmányozta.

Hazatérve külföldi tanulmányaiból, a lelkészi képesítés megszerzéséhez szlovákul is megtanult. Rövid pozsonyi és surányi tartózkodás után 1767-ben meghívták segédlelkésznek az 5000 lelket számláló Békés megyei Szarvasra. Rövidesen vezető lelkésze lett a zömmel szlovák anyanyelvű gyülekezetnek. 1769-ben feleségül vette elődje, Markovitz Mátyás lelkész leányát, akinek halála (1791) után Lissoviny Karolinával kötött újra házasságot. Két házasságából 18 gyermeke született, közülük 9 érte meg a felnőttkort.

Évtizedeken keresztül, éppen 53 éven át, haláláig állt a szarvasi gyülekezet élén. Amikor 1820. december 27-én Szarvason meghalt, a XVIII. században újratelepült Szarvas lélekszáma, a nagyarányú beköltözések révén is, már 14 ezerre emelkedett. Emberi tulajdonságai kevesebb rokon-, és több ellenszenvet ébresztettek. Munkabírása, szigorú erkölcse, az eszményeit mindenáron keresztül hajszoló egyénisége idővel szükségképpen hívta ki a nehezebben mozduló környezet ellenállását. Barátai fogytak, ellenségeinek száma szaporodott. Korának adottságait meghaladó gyakorlati kezdeményezései zömmel a valóságos viszonyok falába ütköztek. Elgondolásait csak az utókor igazolta.