


Határtalanul kirándulás Erdélyben
2025.május 5-11
a beszámolóhoz tartózó képek megtekinthetőek a galéria menűpont alatt, illetve erre a linkre kattintva: KÉPEK
Május 5-én reggel közel 80 diákkal nekivágtunk felfedezni Székelyföld szépségeit.
Hat napos utunk első megállója a Királyhágó volt, Erdély kapuja. Sajnos az időjárás nem kedvezett nekünk, esett az eső, ködös idő volt, így nem tudtunk gyönyörködni az elénk táruló panorámában. Farkaslakán Tamási Áron sírjánál megemlékeztünk az íróról, a Trianon emlékművet is megtekintettük. Majd utaztunk tovább a szállásainkra: Székelyszentlélek, Nyikómalomfalva, és Székelyszentmihály településekre.
Másnap a bőséges reggeli után elindultunk Szejkefürdőre, ahol székelykapuk során felgyalogoltunk Orbán Balázs sírjához. Nevéhez fűződik a Székelyföld leírása, mely egyedüli alkotás: 6 kötetben tartalmazza Székelyföld történelmi, néprajzi, természetrajzi, történelmi leírását. Innen átsétáltunk a Mini Erdély Parkba, ami egy új látványossága Szejkefürdőnek. Erdély nevezetes épületeinek élethű reprodukcióit csodálhattuk meg. Délután megérkeztünk Székelyudvarhelyre, mely méltán kapta a székely főváros nevet. Itt szinte az összes lakos magyar anyanyelvű. Láttuk a Vasszékelyt, Orbán Balázs síremlékét, a Nemzeti szoborparkot, a turulmadaras millenniumi emlékművet, a Református kollégiumot. A nevezetességek megtekintése után szabad programot kaptak a gyerekek, volt egy kis fagyizás a napsütéses időben. Késő délután érkeztünk meg Csíksomlyóra, ahol megnéztük a Kegytemplomot és benne található több, mint 500 éves Mária szobrot. Majd felkaptattunk a másfél kilométerre lévő Csíksomlyói nyeregbe. Az éjszakát a Böjte árvaházban töltöttük, ahová ajándékokat is vittünk az ott élő gyerekeknek.
A kirándulás harmadik napján a Borospataki Skanzenben megcsodáltuk a gyimesi népi építkezést kívül-belül. Az idő nem volt hozzánk kegyes eleredt az eső, izgultunk is nagyon, mert innen szekerezni indultunk Hidegségpatakára a jávárdi zúgó vízeséshez. Az égiek velünk voltak, mert elállt az eső és végül tudtunk szekerezni! Késő délután tovább utaztunk a moldvai csángókhoz. Ez a terület már a Kárpátokon túl van, itt elszórt kis falvakban beszélnek még magyarul. Az itt lakó gyerekek iskola után egy-egy órát tanulnak magyarul írni-olvasni. A pusztinai templomban Nyisztor Ilona néni csángó népdal énekes előadását hallgathattuk meg, majd átsétáltunk a Magyar Házba, ahol csángó népviseletben lévő lánykák és legények énekeltek, furulyáztak nekünk. Este Bákóban szálltunk meg.
Reggel az itteni Magyar Házban meghallgattunk egy előadást a legkeletibb magyar települések történetéről, illetve napjaink magyar oktatásáról. Innen a diószéni Magyar Házba látogattunk el, ahol megtekintettünk egy magyar órát és megpróbáltunk táncolni Kádár Elemér táncpedagógus segítségével. Ezután megnéztük a nagypataki több, mint 600 éves fatemplomot, mely eredeti állapotában maradt fenn. Késő délután értünk Lábnyikra, a legkeletibb magyar településre, ahol az itt élő fiatalok népviseletben táncoltak nekünk. Megható volt látni és hallani ezeket a fiatalokat. Számukra is vittünk ajándékokat, magyar nyelvű könyveket, írószereket, játékokat. A műsor után megnéztük a tájházat, sok érdekes dolgot meséltek nekünk.
Az ötödik napon ellátogattunk Felsőcsernátonban a Haszmann Pál Falumúzeumba. Itt a múzeum vezetője várt bennünket és a múzeum bemutatása után játékra invitálta a gyerekeket: a fotókon szereplő tárgyakat meg kellett keresniük, mely házban találhatóak és melyik mesterséghez kapcsolódnak. Innen az Ika várához mentünk. Majd Kézdivásárhely és Sepsiszentgyörgy következett városnézéssel. Az utolsó éjszakát Brassóban töltöttük.
Reggeli után városnézéssel folytattuk a napot. Felsétáltunk a Fehér toronyhoz, ahonnan beláttuk az óvárost. Majd megnéztük a Katalin kaput, a legkeskenyebb utcát, a Fekete templomot, és a Fő téren átsétálva megérkeztünk a buszainkhoz. Innen sajnos elindultunk haza felé. Öröm az ürömben, hogy megálltunk Vajdahunyadon, végig jártuk a zegzugos Hunyadi várat. nagy élmény volt, nem véletlen, hogy Mikszáth Kálmán a „várak királyának” nevezte. Késő este érkeztünk haza egy kicsit fáradtan, de tele élményekkel!
2025. 05. 15.










